A kisgyermekes időszak minden kapcsolatot erősen próbára tesz

Teljesen megváltozott játékszabályok szerint megy a játék, s mire megszoknánk a felállást, és hozzászerveznénk az életünket, a legkisebb játékos önhatalmúlag új szabályrendszert vezet be. Kezdődik minden elölről.

Anyám csodálatos anya volt, és mindig azt hallgattam tőle, hogy én voltam élete bearanyozója (negyedik gyerekként), és hogy életének legszebb három éve az volt, mikor otthon lehetett velem.

Hát, én nagyon nem így éltem meg az anyaságot. Ne értsetek félre, nagyon szeretem a fiaimat, tündériek, és mindig hálás vagyok és leszek értük a jó Istennek és a férjemnek. Viszont számomra nem volt elegendő a gyerek körül forgó beszűkült világ.

Négy évig voltam otthon, a kisebb még csak 1 éves volt, mikor visszamentem dolgozni. Rögtön teljes munkaidőt szerettem volna, de a főnököm tartott tőle, hogy kisgyermekesként a fiaim betegeskedése miatt kiesett munkám elosztása túl nagy terhet róna a kollégákra. Nem rótt volna, egy év alatt összesen három hetet hiányoztam.

Nekem újra kinyílt a világ

Nagyon pezsdítő volt végre újra emberek közé menni, és nem csak a gyerekekhez kapcsolódó témákról társalogni. Fantasztikus érzés volt minden nap csinosan felöltözni, sminkelni, magas sarkúban tipegni. Újra önmagam lehettem. Illetve, ez így nem igaz. A munka mögé bújva a GYES után ismét létjogosultságot szereztem annak, hogy fontos legyek (magamnak).

Pedig azért ez az időszak sem volt teljesen felhőtlen. Úgy éreztem, szét kell forgácsolnom magam a sok feladatom között, s igazán egyik szerepemben sem tudtam megállni a helyem.

Nem jutott időm arra, hogy főzzek, ha az egyik fiammal sikerült minőségi időt tölteni, akkor a másik miatt furdalt a lelkiismeret, és a munkámra is este 9 után tudtam készülni, csak miután lefektettem a gyerekeket.

Rendszeresen jóval éjfél után feküdtem, s másnap reggel már fél hétkor úton voltam a munkába, folyton szaladt a ház, emellett, mikor nagy ritkán sikerült gyerekfelügyeletet szervezni, és összebarkácsolni egy randit a férjemmel, akkor mindkettőnk fejében csak kábé az „-Aludni!” igénye lüktetett dübörgő, követelőző hangon. 

Én-idő max annyi volt, mikor reggel végre Alma együttes helyett a Kowalsky bömbölt ki a kocsiból a lehúzott ablakon, hogy el ne aludjak munkába menet, miközben én autopilot üzemmódban araszoltam a dugóban a „dolgozóm” irányába.

Szerettem is, meg nem is. Szerettem, mert az a típusú ember vagyok, akinek kellenek a kihívások, ha épp nincs nehéz megoldandó feladat az életében, akkor generál egyet magának (pl továbbtanulásba/átképzésbe kezd GYES alatt). Ugyanakkor utáltam, mert úgy éreztem, az életem minden területét elhanyagolom.

Mint mikor vonat valakinek levágja mindkét kezén az összes ujját, s az orvos közli a pácienssel, hogy 3 perce van eldönteni, hogy melyik hármat kéri, hogy visszavarrják

Te akarnál választani!? Na, én sem akartam.

Anyám mondogatta mindig, hogy egy seggel nem lehet két lovat megülni.Ahogy anyám, vagy a régiek éltek, úgy tényleg nem lehet egy nő összes életterülete összehangolt. De én eldöntöttem, hogy nekem minden ujjam kell, nem adom alább.

Nem mondom, hogy könnyű volt, már maga a döntés is nehezen született meg. Az elején, ahogy Kowalsky énekli „volt benne pár nehéz nappal meg éj, de még így is minden pillanata mindent megér”. Pláne hogy egyáltalán nem is volt nehéz idáig eljutni.

Azt gondoltam, sokkal nehezebb lesz, sok olyan leértékeléssel találkoztam már életemben, ami miatt azt gondoltam, hogy én nem vagyok elég rátermett ahhoz, hogy alkalmazottból vállalkozóvá váljak, s legfeljebb 3 napos munkahéttel keressek annyit, ami még éppen belefér a kisadózók forgalmába. Főnök nélkül, én osztom be az időmet. Ha ahhoz van kedvem, elmegyek alkotói szabadságra, nincs kötöttség.

Igen, megéri, „mert ma kell, hogy érezz, hogy elmondd és tedd...”(Kowalsky).

És én igenis megülöm azt a száz lovat. Nekem MINDEN KELL!

Ha Te sem éred be három ujjal, és szeretnéd egyensúlyban megélni a női lét összes csodáját, akkor itt tudsz csatlakozni a Kiegyensúlyozott Erős Nők csoportjához