10 érv, amiért érdemes magadba fektetned

10 érv amellett, hogy magadba fektess

 

Mit is jelent az, hogy „Magadba fektess!”? Mindent, amitől jobban érzed magad a bőrödben, és sugárzóbb vagy. Minden, ami hozzáad a személyiségedhez, egyéniségedhez. Minden, ami testi lelki épülésedet szolgálja. Bármi, amitől többnek érzed magad.

Az alábbi érveket ügyfeleim visszajelzései alapján gyűjtöttem.

 

 

 

1. érv: Magadnak tanulsz! Amit egyszer megtanultál, azt soha senki nem veheti el tőled!

 

Ugye ismerős mondat? Szüleink sokat noszogattak ezzel. Melegebb éghajlatra kívántuk őket, mikor valami olyan tantárgy mellett szónokoltak, ami unalmas és nehéz volt. El kell ismerni, hogy hasznos bölcsesség, hiszen felnőttként már van választásunk: mi magunk döntjük el, mit szeretnénk tanulni.

 

2. érv: Segít az útkeresésben egy életszakasz után

 

kristin-wilson-b51dmpithss-unsplash.jpg

 

Ügyfeleim válás után, karrierváltás előtt vagy a GYES vége felé arról számolnak be, hogy azáltal, hogy több mindent is kipróbálnak, könnyebben találnak maguk számára új hivatást, új célokat. Így időt spórolnak meg, nem maradnak tovább azon a munkahelyen, ahol már amúgy sem érezték jól magukat.

 

3. érv: Megnő az önbizalmad

 

Bármi legyen is, amit teszel magadért, növeli az önbizalmad. Vagy azért, mert büszke leszel magadra, hogy képes voltál megcsinálni valami szokatlant vagy újat, vagy azért, mert a környezeted a visszajelzéseivel megerősít abban, hogy pozitívan változol

 

4. érv: A legjobb befektetés, ami gyorsan megtérül

 

Sok ügyfelem olyan hobbit választ magának, ami előbb vagy utóbb a hivatása lesz. Van például olyan ismerősöm, aki szívesen varrt gyermekeinek, majd barátai csemetéinek „csendes könyveket”, gyűrögethető textiljátékokat. Ebben tudta megélni a kreativitását és kikapcsolta a gondolatait. A barátok pozitív visszajelzései és ajánlásai alapján ma már jelentős bevételforrás lett számára ez a tevékenység, amit örömmel, és szenvedéllyel csinál.

 

5. érv: Új embereket ismerhetsz meg

 

Bármilyen új tanfolyamot is válassz, a varrótanfolyamtól az aranykalászos gazdaképzőn át a mediátor vagy meseterapeuta tanfolyamokkal bezárólag biztos lehetsz benne, hogy új, értékes kapcsolatokra teszel szert. Hasonló beállítottságú emberekkel találkozol, akikkel könnyen lehet egy hullámhosszra kerülni. Tapasztalatot cserélhettek, és támogathatjátok egymást céljaitok megvalósításában.

 

6. érv: Kiegyensúlyozottabbá válsz

 

alexander-krivitskiy-momihvueujm-unsplash.jpg

 

Azáltal, hogy aktív cselekvőként kezedbe veszed az életed, elégedetté válsz. Nem érzed magad többé áldozatnak, akit leértékelhet a főnöke, hiszen új útra találtál és léptél annak érdekében, hogy a mérgező körülményeket (bántalmazó, mérgező kapcsolatok, munkahely) kiiktasd az életedből. Mivel ezek nem rabolják el többé az energiáidat, egyre inkább harmonikusan éled meg kapcsolataidat és szerepeidet.

 

7. érv: Hatékonyabb leszel életed minden területén.

 

Te döntöd el, mi az, amivel külső-belső erőforrásaidat gyarapítod, és nem kényszerből teszel olyasmit, ami igazából távol áll a szívedtől. Ezért képes leszel teljesen az adott feladatra összpontosítani. Könnyebb lesz a céljaidra fókuszálni, megszűnik a halogatás

 

8. érv: Érzelmileg elérhetővé válsz

 

Mindenki tapasztalt már olyat, hogy beszélgetőpartnere fizikailag jelen volt és verbális visszajelzést is adott, mégsem jutott el hozzá a mondanivalónk. A kisgyermekes időszakban jellemző a multi tasking, és előfordul, hogy azon kapjunk magunkat, hogy fizikailag jelen vagyunk, de csak felszínes visszajelzést adunk gyermekünknek.

 

9. érv: Könnyebben leteszed nem saját terheidet

 

A külső elvárásoknak való megfelelés, ha nehezen egyeztethető össze saját értékrendünkkel frusztrációt okoz. Ha nem tudsz nemet mondani, azért vagy dühös, mert olyasmibe kényszeríted magad, ami távol áll tőled. Magabiztosságodban megerősödve könnyebben mondasz nemet, és egyre kevésbé fogsz miatta lelkiismeret-furdalást érezni.

 

10. érv: Értékesebbé válsz, ezáltal jobban boldogulsz a pasikkal is

 

joanna-nix-walkup-gewiyedzjyk-unsplash.jpg

 

Szerintem ez a legerősebb érv. Mindannyian társas lények vagyunk, arra vágyunk, hogy a számunkra legmegfelelőbb társsal egymást támogassuk abban, hogy önmagunk legjobb verziójává váljunk. A férfiak egyik fő mozgatórugója a birtoklás. Azáltal, hogy magadba fektetsz, értékesebbé válsz számukra. Minél értékesebb egy nő a párja számára, annál odaadóbban fogja védelmezni. Egyedülállóként a versenytársakhoz képest előnyhöz jutsz. Vál(t)ás környékén azért érdemes önmagadba fektetni, mert segít a felelősségvállalásban, a sebek gyógyításában, az újrakkezdésnél vagy újratervezésnél pedig szárnyakat ad.

 

Ha tetszett a cikk, itt tudsz csatlakozni a Kiegyensúlyozott Erős Nők csoportjához a facebookon, ahol női szerepeink harmonikus megélésében támogathik egymást.

A bejegyzés trackback címe:

https://thurzonora.blog.hu/api/trackback/id/tr8616173256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

thurzonora.blog.hu

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása