Egyre több kliensem panaszkodik, hogy szülei nem tartják tiszteletben a határaikat: a középkorú vagy nyugdíjas édasanya átjár takarítani, az apa pedig ha kell, ha nem vágja a füvet, vagy épp fát hasogat.

"A mai fiataloknak annyi baja van! Miért baj az, ha a szülők/nagyszülők besegítenek?"-kérdezik most sokan, főleg az érintett segítő anyák, mamák. Nos, segíteni teljesen rendben van, de tisztázzuk, mi is a segítség! Csak akkor beszélünk segítségről, ha megkérek valakit valamire, és az adott személy megteszi, amire kértem, pontosan úgy, ahogy megkértem rá.

Tehát, ha nem kéred meg anyukádat, hogy segítsen kitakarítani, de ő rendszeresen átjár hozzád takarítani, az nem segítség. Ha megkéred az anyukádat, hogy vigyázzon a gyerekeidre, amíg dolgod van, de kiemeled, hogy tévézni maximum naponta 20 percet szabad, és a mama egy órát enged a gyerekeknek, az nem segítség.

"Ha nem segítség, akkor mi?!" Ha nem tudatos, hogy ellentmond a már felnőtt korú gyermekének, akkor játszmázásról beszélünk, ha pedig pontosan tisztában van vele, hogy mást kértek tőle, akkor manipulációról.

Nézzük meg ezt a jelenséget kicsit közelebbről! Miért is baj, hogy egy szülő segíteni kívánja már felnőtt gyermekét? Miért baj, hogy megfőz rá, hogy kitakarít, és miért olyan eget rengető baj, ha a gyerek egyszer 20 perc helyett egy órán át tévézhet?

Azzal, hogy kéretlenül elvégzik egy felnőtt feladatait, sajnos akaratlanul is azt üzeni neki, hogy ő nem kompetens azokat jól/időben elvégezni. Ez akkor is így van, ha a szándék tiszta és őszinte. A másik nagy probléma, hogy ha mindig van egy anya, aki beugrik a felnőtt gyermeke életének bizonyos szerepeibe, akkor az felnőtt gyermek sosem fogja tudni magabiztosan kezelni a feladatait. Klienseim, akiknek az anyukája kéretlenül segít, vagy nem úgy segít, ahogy megkérték, gyakran megfogalmazzák a közös munka során, hogy ők nem elég jók. "Nem tudok megfelelően gondoskodni a rám bízottakról, nem vagyok elég jó anya". Nem meglepő, hogy ezekkel az emberekkel  gyakran méltánytalanul bánnak a párkapcsolataikban, vagy épp a munkahelyükön.

A gyermeknevelés során szép fokozatosan el kell engedjük gyermekeink kezét, hagyni, hogy több dologban is kipróbálják magukat, s így ráleljenek az útjukra. Tulajdonképpen a szülés az első nagy lépés gyermekeink elengedésének rögös útján. Ugyanúgy, ahogy egy hatéves gyermeknek már nem kötjük be a cipőfűzőjét, úgy a felnőtt gyermek lakásába sem kell bejárni takarítani, ha nem kér meg. És ha azt mondja, hogy két szelet rántott húst csomagoljunk neki vasárnap, akkor ne tegyünk oda négyet!

Mi történik, ha mindig a szülő köti be gyermeke cipőjét? Nem tanulja meg, hogy kitartással, gyakorlással, odafigyeléssel képes önmagát meghaladni, és az ezzel járó sikerélmény miatt nem nő az önbecsülése. És ha a cipőfűző akkor bomlik ki, mikor nem vagy a közelben, nem fogja tudni bekötni, és elesik.

Emlékszel, hogy csillogott a gyermeked szeme, mikor először be tudta kötni a cipőjét?

Az a ragyogás az öröm s a siker ragyogása volt, és az ilyen pillanatok mentén nő csemeténk önmagába vetett hite. Ahogy cseperedik, egyre inkább megváltozik az anya feladata: születéskor nélkülünk a csecsemő életképtelen, kiszolgáltatottságában az anya feladata a táplálás és a gondoskodás. Ahogy azonban cseperedik, egyre több dolgot képes önmaga megcsinálni. Ha mindig mindent a kezébe kapott volna, akkor sosem tanult volna meg mászni, és a járás tanulás során is bizony le kell huppanni párszor a pelenkás fenekére, hogy megtanuljon esni és újra felállni. Ilyenkor anyaként az a feladat, hogy egyre nagyobb mozgásteret adjunk gyermekeinknek a szárnypróbálgatásra, és hagyjuk tapasztalni, még akkor is, ha néha látjuk, hogy nem jó a mozdulat vagy az irány. Ilyenkor egy anya akkor a legnagyobb hozzájárulás gyermeke fejlődéséhez, ha elérhető, mikor a gyermeknek szüksége van rá.

Mint mikor járni tanul, ott vagy a közelében, de nem kapod el, mert esnie és kelnie is meg kell tanulni, de ha megüti magát és sír, akkor ölbe veszed és dédelgeted, hogy megnyugodjon, hogy aztán újra arra biztasd, hogy próbálja meg újra.

Egy anyának ennyi a feladata, mikor a gyermekei már kirepültek, ott lenni vigasznak, támogató, megtartó erőnek, ha szükség van rá, és azzal, hogy hisz a gyermekében új utakra ösztönözni.

Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet kedvesen meghúzni a határaidat édesanyád felé, vagy ha anyaként elakadtál abban, mire fordítsd a fészek kiürülésével járó erőforrásaidat, gyere a facebook közösségembe, ahol további ingyenes tippeket, hasznost tartalmakat olvashatsz.